Kiválasztottak! Meg is érkeztem a folytatással. Habár ez még tavasszal is készen volt, azért itt-ott átalakításra szorult, úgyhogy most azokat elvégeztem. Már az újraolvasásnak is nekiálltam, már csak vázlat kell, és írhatom tovább. Hogy telt az október? Kiélveztétek a szünetet? További kellemes olvasást, új designnal pedig talán még e hónapban meg tudok jelenni, már el is képzeltem, milyen legyen! Ne felejtsetek magatok után nyomot hagyni, további szép estét! <3
U.i.: Ne kérdezzétek, miért fehér a szöveg háttere, próbáltam eltüntetni, de egyelőre nem jártam sikerrel. Legközelebb csütörtökön lesz lehetőségem belemélyedni, ne haragudjatok azért! xx
U.i.: Ne kérdezzétek, miért fehér a szöveg háttere, próbáltam eltüntetni, de egyelőre nem jártam sikerrel. Legközelebb csütörtökön lesz lehetőségem belemélyedni, ne haragudjatok azért! xx
Egész éjjel nem aludtam. Folyton a mai nap
történései zakatoltak a fejemben. Bőségszaru. Lakoma. Kiválasztottak. Harc.
Halál. Ez fog bekövetkezni, ha a helyszínt meg fogjuk látogatni.
Nem hagyhatom, hogy Dean kockáztassa az
életét értem. És tudom, hogy tudja, mit gondolok erről az egészről, ahogy én is
tudom azt, ő mit gondol.
A bejelentés után úgy tudta, hogy álomba
merültem. Hogy sikerült elaludnom.
De nem így történt. Ébren voltam, nagyon
is ébren.
Ha kivilágosodik, az első dolga az lesz,
hogy megbizonyosodik róla, alszom-e - amit tettetni fogok, talán még horkantok
is egy-kettőt, hogy hihető legyen -, és elindul megszerezni a gyógyszeremet.
Viszont nem fogom neki hagyni, mert amint elhagy, és jókora távolságra lesz
tőlem, követni fogom, és ha kell, fájdalmak árán is, de futni fogok utána
megállítani őt. Akkor pedig már nem fog tudni mit tenni, maximum beletörődni,
hogy betegségben meghalok.
Reménykedem benne, hogy véghez fogom tudni
vinni a tervet, nem fogom-e feladni, csak, mert mint a késszúrás, úgy hasítana
belém a fájdalom.
Fáradt és kimerült leszek, de a testem
összes zegzugából kicsalom a maradék energiámat, mert ezen múlik Dean élete.
Nem élne túl egy csatát Cara és még több más kiválasztott ellen, pontosabban
öt, ha sikerült jól megszámolnom az éjszaka alatt.
Sophie körzettársa is életben van még.
Sophie nem mesélt róla semmit sem különösebben, sőt, beszélgetni sem
beszélgettek, kivéve, ha muszáj volt, de azért szúrja az oldalamat a
kíváncsiság, hogy egy kicsit megrázta-e a fiút Sophie halála, hiszen egy
helyről jöttek, körzettársak voltak, és volt egy közös otthonuk, amit ha nem is
akartak, de összekötötte őket.
Mint ahogy engem és Deant. És ez a kötelék
sosem fog elszakadni. Én az övé vagyok, ő pedig az enyém.
Mocorgást érzek mellettem; Dean
szándékozik lelépni.
Mozdulatai nagyon óvatosak, sőt, ha
valóban aludnék, az életemet rá merném fogadni, hogy nem venném észre, nincs
itt. Csak amíg a kezét húzza el telik egy percbe, csoda, hogy nem sajognak bele
a végtagjai az ultra lassú mozdulatokba.
Mikor már kiszabadul alólam, a fejemet úgy
zárja kézfejei közé, mintha több egymásra pakolt üvegpoharat vinne fel a
lépcsőn, figyelmesen és óvatosan, nehogy összetörjenek, azaz nehogy felébredjek.
Szándékosan a mellkasomhoz húzom a kezem,
amivel éreztetem vele, továbbra is mozgok, mint ahogy a legtöbb ember szokta
ilyenkor. Bár biztos megijesztem ezzel egy kicsit.
Nem egyszer fordult elő, hogy mikor
Jennával aludtam és szinte kiszorított a helyemről, a sötétségben megfogtam, és
arrébb tuszkoltam, de próbáltam úgy, hogy ne ébredjen fel, azonban mindig vagy
magától átfordult a másik oldalára, vagy csak egy mélyet lélegzett.
És én most ezt hitetem el Deannel, mert ha
hagynám, hogy kedvére ide-oda pakolgasson, és nem reagálnék rá semmit, túl
feltűnő lenne.
Fejemet a puha fűre teszi, ezután már nem
érzem közel a jelenlétét, viszont azt igen, hogy nem messze áll tőlem, és
szemeivel engem fürkész. Most biztos arra gondol, hogy megígéri, megment és segít
rajtam.
Viszont nem tudja, mit tervezek, amivel
meghiúsítom tökéletesített tervét.
Várok. Hallom, futva elmegy a közelemből,
de egyre türelmetlenebb vagyok, minél előbb le szeretném leállítani, sőt, minél
előbb véget vetni ennek az egésznek.
Percek telnek el. Óráknak tűnő hosszú
percek, mikor úgy döntök, nem érdekel, felkelek, úgyis kell egy kis idő, mire
összekapom magam.
Kezemre támaszkodom és próbálok ráállni a
lábamra, de nagyon nehezen megy, olyannyira, hogy első körben visszaesek a
földre. De nem adom fel, így újabb próbát teszek, igyekszem kivonni magamból a
betegséget, és koncentrálni a magamnak kiadott feladatomra.
Felállok és mélyet lélegzek. Magamba
szívom a természet friss illatát, jó érzés végre a szememet is nyitva tartani,
hogy láthassam a napfelkeltét, ahogy egyre erősebben világítja meg az ébredő
élővilágot.
És akkor megindulok. Megjegyeztem, merről
tartottunk ide még tegnap, és száz százalék, hogy Dean sem kockáztatna azzal,
hogy más irányból közelíti meg a Bőségszarut. Ismerem ennyire.
Először próbálok hozzászokni a sétához, de
minden lépésnél össze tudnék esni. Verejtékezek, fázom, kicsit szédülök,
azonban nem állok meg. Az egyik kést a kezemben szorítom, amit még az övemre
csatoltam a tegnapi nap folyamán, még szerencse, hogy kettő van, a másikat
magával tudta vinni Dean. És ha már a vágóeszközt nem leszek képes a kezemben
hordani, akkor már tudni fogom, az utat sem fogom tudni megtenni. Ezzel kis
erőt préselek ki magamból, míg a sétával és a futással, sokkal, de sokkal
többet.
Mikor hozzászokom a gyalogláshoz, elkezdek
gyorsabban sétálni, ezzel is fokozatosan növelem a tempót. Mikor már elérek
arra a szinte, hogy úgy érzem, futhatok, neki is kezdek. Megerőltető az elején,
de egy idő után hozzászokok.
Mikor megpillantom Deant ötven méterrel
előttem, az egyik fa mögé bújok, majd úgy settenkedek, mint egy betörő. Nem
fordul hátra, és ezzel jelzi, hogy nem hall engem. Nagyon siet, muszáj leszek
rohanni feléje. Egy határozott fejdöntéssel pártolok a gondolatom mellett.
Neki iramodok, a kését előre tartva felém
fordul, és mikor látja, hogy én vagyok az, meglepettség ül ki az arcára. Erre
aztán nem számított!
- Myra, te meg... – nem tudja
végigmondani, félbe szakítom.
- Nem teheted meg! – kezdem el a
monológomat kifulladva. Mindjárt elájulok. – Nem és kész. Nem mehetsz oda a
farkasok közé, hogy felfaljanak. Melyik nyúl tesz ilyet? Megmondjam én neked?
Egyik sem! És ebben a szituációban te vagy a nyúl, míg a maradék Hivatásos az
éhes farkas arra várva, mikor csaphasson le rád. Szépen visszajössz velem,
megvárjuk a holnapot, kimaradunk a vérengzésből, és majd akkor mászkálhatunk,
mikor előtte látjuk, ki veszélyes a továbbiakban és ki nem. Remélem felfogtad –
fejezem be csípőre tett kezekkel. Csodálkozik.
- Én nem...
- Igen, tényleg nem! Befejezed és
megvárjuk, meggyógyulok-e a Kapitólium segítsége nélkül, vagy nem.
- Én nem fogok rád hallgatni – szólal meg
határozottabban a véleménye mellett kiállva. – Eddig mindig azt tettem, amit
mondtál, amiben megegyeztünk, de most az egyszer nem. Nézzem végig, ahogy
teljesen legyengülsz, majd belehalsz? Nem. Nem is tudom, hogy képzelhetted! –
Eltűnődöm ezen egy pillanat erejéig. Nem képzeltem a helyébe magam. – Mindig az
a célod, hogy békét teremts, jót akarsz, de nem veszed észre, mennyire
szenvedek ilyenkor. Azt hiszed, így lesz a legjobb, de nem, gőzöd sincs róla,
mekkorát tévedsz. Szerinted a családod mit szól, ha látják majd, hagylak
betegségben meghalni és nem próbálok neked gyógyszert szerezni? Ha hazatérnék,
kiutálnának, sőt, mindenki hatalmasat csalódna bennem, ahogy benned is.
- Akkor veled megyek.
- Az kizárt.
- Mégis rólam van szó. Az én állapotomról.
Úgyhogy vagy hagyod, hogy veled tartsak, vagy te sem mész sehova. Ez az
ajánlatom. Most dönthetsz. És amúgy is, szerinted azért nem csalódnának benned,
ha egyedül hagysz? Szerinted, ha most a Bőségszarunál meghalnál én meg egész
nap várnék arra, hogy vissza gyere, de nem jössz, este az arcodat látnám
utoljára az égre kivetítve, nem csalódna benned senki, sőt, mindenki helyeselné
a döntésedet? Na, ebben pedig te tévedsz! – Veszekszünk. Úgy veszekszünk, mint
még soha.
- Nem
tudom...
- Látod? Nem mondom azt, hogy nekem van
igazam, inkább azt mondom, hogy egyikünknek sem. Együtt jöttünk ide, és nem
fogok tőled még egyszer elválni. Emlékszel, mikor Sophie azt mondta, ez a mi
időnk? Pont az, és ki kell használnunk. A végsőkig melletted akarok lenni.
Elgondolkozva bámul rám. Viszont ez a
szóvita eléggé kimerített.
- Sajnálom – mondja, majd odajön hozzám és
szorosan, bocsánatkérően magához húz. Viszonzom.
- Én is. De megoldjuk.
- Meg.
Percekig karöltve állunk, mikor elhúzzuk
egymást a másiktól.
- Mi legyen? – teszi fel a kérdést.
- Mint mondtam. Vagy veled, vagy sehogy
sem.
- Rendben – egyezik bele végül, mire újra
megölelem.
Kocogni kezdünk a Bőségszaru felé, majd
mikor egyre ritkábban helyezkednek el egymás mellett a fák, asszociáljuk, hogy
innen már tényleg nincsen messze. Dean felmászik az egyik fára, melynek ágai
sűrűbben vastagabbak és sűrűbben helyezkednek el egymás mellett. A fa tövében
várok, közben a késemet magam előtt tartom a biztonság kedvéért, hátha valaki
erre tévedne.
Mikor Dean lemászik – félig leesik, mert
már a földhöz közel megcsúszott a nedves ágon, de nem esett nagyot –, kíváncsi
tekintettel várok arra, hogy kipréseljen magából valamit.
- Na? – kérdezősködök azonnal.
- Közel van a Bőségszaru, sőt, ha még
feljebb mentem volna, talán meg is pillantottam volna. Még közelebb kéne
mennünk, hogy nagyszerű kilátópontot találjunk. És onnan pedig figyelhetjük,
melyik időpont lesz alkalmas a gyógyszer elhozására. Gyere – mondja a végén
előre tartva. Fej bólogatok, szó nélkül követem.
Megtaláljuk a megfelelő helyet,
kiválasztjuk azt a fát, amire még én is képes lennék felmászni. Mikor ez
megtörténik, elsőként rakosgatom a lábamat egyik ágról a másikra. Néhol
bizonytalanul kapaszkodom, de tudom, ha megcsúsznék, Dean alattam megtartana.
És szerencsére nincsen szükség erre, mert eljutok addig a pontig, ahol már
látom a Kiválasztottaknak kikészített csomagokat. Elmosolyodok egy pillanatra,
hiszen nincsen messze, sőt, nagyon az erdő szélén vagyunk.
- Megvagy? – kérdezem Deant, majd
feltornássza magát mellém. Ezek szerint igen.
Leül mellém, s órákon keresztül lesünk ki
a falevelek között a Bőségszaru terepét figyelve. Nem történik semmi, azonban
észrevesszük, hogy a kettes csomagot már elvitték; Cara lehetett az. Ezen kívül
még három csomag pihen ott, 1-es, 7-es és 12-es számmal felcímkézve. Most akkor
már pontosan tudjuk, minimum hányan maradtunk; öten. Lassan estünk ki, sőt, már
hetek óta folyik a Viadal, azért is van egy olyan érzésem, hogy már nem sok van
hátra belőle, pontosabban szólva hosszú órák talán.
- Szerintem lassan mehetünk – szólal meg
Dean. Én nem tudom, fogalmam sincs, helyes lenne-e, de lassan már ideje lenne,
régóta dekkolunk itt ellapulva, már delel a nap, s a égén a sok várakozásunknak
eredménye sem lesz.
Szívem szerint itt maradnék. Rosszul
vagyok, aludni akarok – hiszen semmit sem sikerült az éjszaka folyamán –, és
kezdek nyűgös is lenni, ha továbbra sem történik semmi. De nem, így úgy
döntünk, óvatosan megközelítjük a Bőségszarut.
Olyan halkan mászunk le a fáról, amennyire
csak tudunk. Mikor földet érek, Dean megfog, mert hirtelen a mellkasomhoz
kellett emelnem a kezemet, egyik pillanatról a másikra bele hasított a fájdalom.
- Minden oké? – kérdezi aggódóan.
- Persze. Mehetünk – felelem röviden, majd
megindulok, nem foglalkozva a további nyilallásokkal. Lehet, csak beszorult a
levegő, vagyis csak remélem, próbálom elhitetni magammal.
Az erdő utolsó fájához érünk, ami mögé
elbújunk, s egyeztetjük utoljára a tervet.
- Futni fogunk olyan gyorsan, amennyire
képesek leszünk – suttogja Dean. – Fedezni foglak, ott leszek mögötted. A
késedet ki ne ejtsd a kezedből, lehet szükséged lesz rá. Ha tényleg sikerül
nagyon gyorsan futnod, remélhetőleg át fogod tudni ugorni a patakot. És ha az
megvan, megfogod a csomagot, átdobod nekem, és majd segítek neked visszajönni.
Gyorsnak kell lennünk, értetted? – teszi fel a kérdést a végén.
- Ige, értettem – felelem határozottan.
Sikerülni fog, tudom, hogy sikerülni fog. És nem szabad berezelnem, most nem,
mert nem kevés a tét. Az életünk függ az akción.
- Rendben. Menjünk!
- Várj! – állítom meg, s közelebb lépek
hozzá, egy gyors mozdulattal magamhoz vonom, és a számat az övére tapasztom. –
Ha nem lenne rá több lehetőségünk – magyarázom meg. – Szeretlek.
- Én is szeretlek – ismétli el.
- Mehetünk akkor.
Én vagyok elől. Minden erőmet beleadom a
futásba, bár lassabb vagyok, mint szoktam, köszönhetem a legyengültségnek.
Próbálok mindig túltejesíteni a képességemen, de a lábaim már most fájnak. A
késemet erősen szorítom a markomban, amelyet magam előtt tartok. Néha
hátrapillantok, Dean ott van-e mögöttem, de megnyugszom, mikor igent
tapasztalok.
Egyre közelebb van a gyógyulásom kulcsa.
Még gyorsabban kezdek el futni, azonban mikor egy dobócsillag repül el
közvetlen mellettem, megijedek és majdnem megtorpanok, de rájövök, hogy bármi
is történik, nem tehetem. Ennyit már tanultam az itt töltött idők alatt. Van
tippem, ki lehetett az illető, aki ezt felénk hajította, a gondolatára még
erősebben fogom a fegyveremet.
- Gyorsabban, Myra! – ordítja Dean, de
messzebbről hallom a hangját. Nem merek hátra vetni egy pillantást, félek a
látványtól. Futok és ugrok. Úgy érzem, mintha abban a pár másodpercben
repülnék, ami felszabadító érzés, azonban a földet érés kijózanít. Ekkor már
látom, hogy Cara Dean felé tart, míg a körzettársa én felém. Hát akkor többen
vagyunk, nem öten, hanem hatan. El nem tudom képzelni, mekkora vérfürdő
következhet be itt.
A csomag felé vetem magam, gyorsan
lerántom a többi mellől, s tanácstalan leszek. Deannek kellett volna átadnom,
de éppen Cara elől menekül. Mihez kezdjek? Egy lányt látok erre felé tartani
jobb oldalról, még messze van. A Hetedik körzetből származhat, biztos egész
végig erre a pillanatra várt. Nem elég, hogy a Kettes srác pillanatokon belül
átugrik ide, még egy ellenséggel kell szembenéznem. Sok szerencsét kívánok
magamban, majd a késemet előre tartva várom, hogy közvetlen elém érjen férfi
ellenfelem.
Szia! Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon jó lett! Nem tudok mást mondani :)
VálaszTörlésKatniss
Szia! Habár későn válaszolok, nagyon szépen köszönöm, kellemes olvasást az új részhez! <3
TörlésSziia!
VálaszTörlésÖrülök a folytatásnak. Már nagyon vártam, és imádtam. :) Kíváncsian várom következő fejezetet. :)
Viki^^ :*
Drága Viki!
TörlésNagyon szépen köszönöm, a fele egyelőre kikerült, jó olvasást hozzá! <33