3. fejezet

Sziasztok! :) Meghoztam a 3. fejezetet. Kommenteket még mindig szívesen várok, hogy szerintetek milyen a történet. Ja, és köszönöm Winter Poppynak a feliratkozást! :)
Kellemes olvasást! :) 

Egy hatalmas nagy mezőn veszem észre magam. Ez a Tizenkettedik körzeti rét. Az én helyem. Most sokkal nagyobbnak tűnik – a végtelenségig tart. Lassan el kezdek futni, velem együtt még körülbelül húsz fiatal teszi ezt. Fogalmam sincs, kik ezek, csak futok tovább, kényelmes tempóban. Térdig érő fűben futkorászok. Mindenféle virág tűnik ki a sok fű között, a kéktől elkezdve a pirosig. Sehol nem látok egy fát sem. Nagyon szép. Hirtelen mellém esik a földre egy fiú. Kést látok a fejében. Megállok. Ne, csak ezt ne. Valaki segítsen! Ezt nem hiszem el. Ez hogy történhetett meg? Nem akarom. Szedjenek ki innen! Jenna! Jenna! Nincs itt a nővérem. Nincs itt senki, aki segíthetne rajtam. Elfutnék innen minél hamarabb, ha tudnék, de legyökerezett a lábam. Nem akarok meghalni. Újra megpróbálok futni, de még az elindulásra sem vagyok képes. Hiába a sok próbálkozás, valami mindig visszahúz, és nem enged tovább. Erős szúrást kezdek el érezni a mellkasomban; egy nyílvessző fúródott belém. Vérzek, mindenhol vért látni körülöttem. Lassan a földre rogyok. Meg fogok halni... Nem akarok! Nem akarok!

- Hé, Myra! Jól vagy? Ébredj, Myra! – A nővérem beszédére ébredezek fel. Ahogy kinyitom a szememet, észreveszem, ahogy a nap sugarai betörnek az ablakon át. Reggel van. Nincs több rémálom.

- Jajj, Jenna, úgy örülök, hogy itt vagy! – Feléje fordulok, és megkönnyebbülök. Itt van, nem tűnt el. Lassan kezdek megnyugodni. Csak egy álom volt. Egy rossz álom. Nem haltam meg. Élek, és itthon vagyok.

- Megint rémálmod volt. Elkezdtél sikítani, arra ébredtem fel. Ugye jól vagy? – erősen magához szorít. A szívverésem kezd a normális tempójába beállni.

- Egyáltalán nem. Nem akarok az Aratásra menni. Segíts, kérlek – már szinte sírva fakadok ki magamból.

- Muszáj, Myra. Elhiheted nekem, hogy én sem akarom mindezt. De nem tehetünk ez ellen semmit. Én megúsztam az összes évet. Neked is sikerülni fog. Csak ne aggód túl. És ne hagyjon el a remény! – Nem hagyhat el a remény. A remény az, aminek mindig velem kell lennie, bármi is történjék. Meg kell nyugodnom. Ha megnyugszom, minden rendben lesz. Jenna szavaira is hallgatnom kéne. Amit ő mond, az mindig a helyes út. De egyfolytában a rét van a fejemben, ahogy ott haldoklok egy nyíllal a testemben, és így elszáll minden jó, ami erősít. Van egy olyan érzésem, hogy én leszek az idei kiválasztott. Ez nem biztos, de én érzem. Csak ne Dean legyen a másik a körzetből. Az a rosszabbnál is rosszabb lenne. Mivel valamelyikünk mindenképpen meghalna... Egyszóval én.

- Ahogy mondod, nem fog. És köszönöm, hogy mégis itt aludtál velem. Így sokkal könnyebb nekem átvészelni ezt az egészet – hálálkodom.

- Na, figyelj. Lemegyek a konyhába, és készítek valami reggelit. Te addig öltözz át, és szedd rendbe magad. Lent találkozunk – ezt már kicsit boldogabban mondja. Biztos így akar jobb kedvre deríteni. Finom reggelivel.

Kikószálódok az ágyból, és a tükör elé állok. A tükör melletti szekrényembe nyúlok ruháért. Egy szürke blúzt veszek ki, meg egy térdig érő fehér szoknyát. Nem tudom, ebben megyek-e az Aratásra, majd Jennát megkérem, segítsen nekem dönteni. A hajamat pedig ő fogja megcsinálni, mivel mindenféle kontyot és fonatot tud készíteni. Rajtam kívül máson úgysem tudja kipróbálni, én meg örülök, ha széppé varázsolja a hajamat.

Miután felöltözök, az ágyamhoz lépek, és megigazítom az ágyneműmet. Viszonylag rend van a szobámban. Az íróasztalomon sincs semmi felesleges könyv, füzet, csak a kislámpám,  és a szekrényeimben is a ruhák szépen el vannak rendezve. Most már csak a hajamat kell kifésülnöm. Egyelőre lófarokba kötöm.

A szobámban végeztem, mehetek reggelizni.

Az asztalnál találom aput és a bátyámat, Jason-t is. Mindketten csöndben esznek, a nővérem pedig a pultnál áll. Mikor belépek a konyhába, apu köszönt.

- Jó reggelt, kislányom! Hogy aludtál? – Na, most mégis mit mondjak. Eláruljam neki, hogy álmomban majdnem meghaltam, egy arénában? Nem, nem kéne. A nővéremre nézek. Ő is rám néz. Így már tudom, mit kell mondanom.

- Hát, egész jól. Jenna velem aludt. Úgyhogy minden rendben volt. – Nincs kedvem a családi drámához. Kénytelen voltam hazudni. Nem szívesen teszem, de tudom, milyen apa. Mindig mindenért aggódik. Teljen el jól a délelőtt. Két órakor pedig úgyis kiderül, megúszom-e a kiválasztottságot. Látom a nővérem szemében, hogy jól cselekedtem.

- Akkor örülök, kicsim! – mosolyogva válaszolja.

Most már én is leülök közéjük, és elkezdem fogyasztani a tükörtojást. Van az asztalon tej is, úgyhogy nem hagyom ki a lehetőséget, hogy megkóstoljam.

Jason nem is szól hozzám, még csak nem is köszön nekem. Mintha itt sem lennék. Néha elgondolkodom azon, milyen jó lenne tudni, mi jár az eszében. Alig társalog valamelyikünkkel, és ez nem esik jól. Olyan, mintha nem is lenne a család tagja, csak úgy van itt, mint egy vendég. Minden egyes nap.

A reggeli után segítek elpakolni. Szótlanul törölgetünk a nővéremmel. De mégsem bírom ezt a csendet.

- Jenna, megcsinálnád majd a hajamat? – kérdezem szégyenlősen.

- Persze – válaszolja mosolyogva.

- Akkor én most felmegyek a szobámba, majd gyere utánam. – Elindulok felfelé, és ahogy felérek, az ágyba dőlök. Percekig csak a plafont bámulom, majd a polcomhoz nyúlok, és leveszek onnan egy könyvet. Először csak belelapozgatok, de aztán el is kezdem olvasni. Nem tudom, mennyi időt tölthetek el a könyv társaságában, de eleget ahhoz, hogy egyet üssön az óra.

Hirtelen kopogást hallok az ajtómon.

– Szia – a nővérem köszönt az ajtóban.

- Szia, gyere be. – Belép, és megáll.

- Lefürödtél már? – kérdezi csípőre tett kézzel.

- Most megyek – válaszolom, miközben megindulok a fürdő felé.

A gyors mosakodás közben rájövök, hogy egyre kevesebb időm van hátra. És még Dean-nel is terveztem beszélni az ünnepség előtt.

Gyorsan megtörülközöm, és pattanok is az ágy szélére, hogy Jenna megcsinálja a hajamat. Szinte mindig kibontva szoktam hordani, de ez egy különleges nap, sajnálatos módon.

Kontyot készít, amihez az összes hajszálamat felhasználja, csak elől hagy meg egy kicsit, amit a fülem mögé tűrhetek. Illetve még onnan egy befonott, vastagabb tincset fűz a kontyhoz. Miután végez, megköszönöm neki, és  még azt mondja, nyugodtan maradhat rajtam az a ruha, amit reggel vettem fel. Megfogadom a tanácsát.

Most már tetőtől talpig készen vagyok, mindjárt indulhatok. Nincsen messze a főtér, nem kell sietnem, van még hátra kicsivel kevesebb, mint háromnegyed órám. Kihasználhatom az időt arra, hogy felkészüljek erre az egészre. Jenna úgyis elment rendbe szedni magát, úgyhogy egyedül maradok.

Csak én, és a gondolataim.