10. fejezet

Halihó, emberek!^^ Meghoztam a következő fejezetet. Köszönöm a kommentet Clove-nak, és a pipákat! Most előre megmondom, hogy a hétvégén nem lesz időm fejezetet kirakni, ismét rossz hetem van, teli dolgozatokkal, és sajnos a hétfőre is ez vonatkozik. Úgyhogy csak egy hét múlva, szerdán jön a következő! És egy kérdés: Láttatok már olyat, hogy a rendőrök lovon 'járőrőznek' az utcán? :D Pont ma találkoztam suli után egy ilyen esettel, és elég vicces volt. :D haha. Na mindegy. Befejeztem a felesleges dumálást, inkább olvassatok, úgyhogy jó olvasást! <3

Egy óra elteltével bemegyek a fürdőbe, hogy lemossam magamról ezt a rengeteg sminket. De ahogy látom, a könnyeim eltűntette már a felét a szememről az egész arcomra. A feketeség alatt a vörös duzzadt szemeimet lehet csak látni. Vagy hatszor megmosom az egész fejemet, hogy végleg eltűnjenek, de a nyomai azért ott maradnak. Lefürdeni is lefürdök, órákat tudnék most állni a zuhany alatt, de nem teszem meg, mert mindjárt vacsora.

Oda állok a nagy tükrös  szekrényem elé, és kinyitom. Rengeteg, mindenféle színben pompázó ruhát látok. Hosszas gondolkozás után kiválasztok magamnak egy szürke hosszúnadrágot, és egy kék pólót. A hajamat pedig szabadon hagyom.

Lassan sétálok ki hozzájuk, és már látom, mindannyian ott ülnek asztalnál. Celia, és Dean stylistja is velük eszik. Sajnos szegény nőnek még a nevét sem tudom, de hogy nézne ki, ha csak vacsora közben megkérdezném: „hé, téged meg hogy hívnak?” Inkább reménykedem, hogy valakinek elhagyja a száját, és akkor már tudni fogom.

Katniss és Peeta egymás mellett ül, ahogy a két stílustanácsadó. Dean mellett látok üres helyet, így hát leülök mellé.

- Szia Myra! – üdvözöl vidáman mindenki.

- Sziasztok – köszönök vissza egy mosolyt villantva.

Már mindenki vacsorázik, úgy tűnik, csak én vagyok lemaradva.

Miközben pakolom a kaját a tányéromra, Dean-re nézek, és mosolygok rá. Ezt egy köszönésnek szántam, amit viszonoz is.

- Majd tudnánk beszélni? – szólok hozzá, mire teli szájjal bólint egyet.

Csak úgy tömöm a számba a rántott húst és a sült krumplit, nem nagyon foglalkozom azzal, hogy egy-pár darab a földön landol. Majd ha végeztem úgyis összeszedem őket, ahogy otthon szoktam, és kidobom a kukába.

- Nagyszerűek voltatok a Nyitóünnepségen! – szól hozzánk váratlanul Effie, ami után észreveszem az arckifejezésén: Myra, egyél már illedelmesebben! Ezért kicsit lassítok a tempómon. Deannel egyszerre egymásra nézünk, és szinte szinkronban megköszönjük.

- Igazából a két stílustanácsadónak jár az érem, hiszen ők terveztek meg nekünk egytől-egyig mindent – Celiára pillantok, mire látni a csillogást a szemében, hogy nagyon köszöni.

A mentoraink felé fordulok, meg akarom tőlük kérdezni, hogyan fog zajlani a holnapi nap.

- Katniss, holnap hánykor hova kell mennünk és mit kell csinálnunk? – kérdezem tőle.

Megvárja, míg lemegy a falat a torkán, aztán beszédre nyílik a szája. – Hát úgy lesz, hogy reggel nyolcra lementek az edzőterembe. Ha akarjátok, lekísérünk titeket. Aztán délig gyakoroltok, próbálkoztok új dolgokkal, és délben ebéd lesz, ahol az összes kiválasztottal fogtok együtt enni. Igazából nem szó szerint együtt, csak egy helyiségben. Utána háromig folytatódik az edzés, és ha vége, feljöttök, és azt csináltok, amit akartok – lassan, és érthetően elmondja a napirendünket. Nincs vele semmi gondom, de azért remélem, nagyon gyorsan el fog telni.

- Értem. És mit javasolsz, holnap mire összpontosítsunk inkább? – Szeretnék tanulni a tanácsaiból, ezért is kérdezek meg mindent.

Mindenki a mi monológunkat hallgatja. Dean is ugyanolyan kíváncsian néz, ahogy én.

- Azt javaslom, osszátok be erre a három napra az időtöket. Mondjuk, a holnapi napot töltsétek el csapdaállítással, tűzgyújtással, ilyenekkel. A másodikat próbálkozzatok a fegyverekkel, hiszen azok is fontosak. A harmadik napot pedig az ehető növényekkel, és a maradékkal – figyelemfelkeltően magyaráz, de a végét már egy kicsit elhadarja.

- Rendben, értem, köszi – elégedetten válaszolom.

- Peeta, te mit tudnál nekünk mondani? – Dean kérdezi a fiútól, feléje nézve.

- Igazából, egyetértek Katnisszel, újat nem tudok tanácsolni. De majd ha eszünkbe jut még valami, úgyis szólunk – feleli a fiú.

Akkor holnap meg fogom tanulni, hogyan tudok egy állatot elkapni az arénában. Meg fogom tudni, hogyha fázom, mivel melegítsem fel magam. Habár a füsttel elárulom magam, attól függetlenül lehetséges, hogy épségben megúszom. Én legszívesebben valami erdős arénának örülnék, mint ahol Katniss és Peeta volt. Azonban kétlem, hogy ugyanolyat csinálnak rá két évvel, de majd minden kiderül a maga idejében.

A vacsora után a szobám felé indulok, de Effie még hozzám szól.

- Hova mész kislány? – érdeklődően teszi fel a kérdést.

- A szobámba – jelentem ki vonakodva.

- Ne felejtsd el, hamarosan megnézzük a Nyitóünnepség ismétlését a tévében! – magyarázza.

- Oké, majd arra kijövök. – A mondandóm közben már indulok is tovább.

Mikor már egy ideje az ablaknál állok, és nézegetem az őrjöngő embereket az utcán, kopogást hallok az ajtómon. Dean az.

- Szia – boldogan fordulok feléje.

- Hali – mosolyogva köszön, és elindul felém.

Ahogy közelebb lép, és mikor már itt áll egy méterre előttem, megint érzem azt a fura érzést, amit a Nyitóünnepségen. Nem tudom mi ez, de nagyon jó, jól esik a lelkemnek. Talán többet éreznék iránta, mint barátság? Neem. Az kizárt. Ha szerelmes lennék Dean-be, akkor már régen az lennék. Vagy talán csak most jön elő? Nem tudom, nem hiszem, de teljesen össze vagyok zavarodva.

- Mi újság?

- Semmi érdekes, csak, csodáltam ezt a várost. Látom te is csupaszig lemostad magadról a sok festéket – vidáman beszélek hozzá.

- Igen – nevetve válaszol. – Sosem tetszett a túl sok csillogás. Viszont neked remekül állt. – Kicsit mintha zavarban lenne. De miért? Nincs oka rá.

- Köszi a bókot. Viszont ahhoz képest, hogy nem szereted, te is elképesztően néztél ki – a földre pillantva, de egyben magabiztosan mondom neki. Ahogy visszagondolok pár órával ezelőttre... Összekeverednek a gondolataim vele kapcsolatban.

- Myra, Dean, gyertek! – Effie hangos ordibálását hallom a nappaliból. Úgy tűnik, kezdődik az ismétlés. Deanre pillantok, és leolvasom az arcáról: pont most?! Én is ugyanerre gondolok. Akárhányszor el kezdünk beszélgetni, mindig közbe jön valami. Mi szerencsénk.

Elindulunk kifele, és Dean az ajtóban előre enged, miközben a hátamhoz ér. Azonnal kiráz a hideg, de jó értelemben.

Leülünk a kanapékra, Katniss mellett látok üres helyet. Ahogy elhelyezkedünk, már kezdődik is az adás. Többször ráközelítenek a kiválasztottakra, és belém hasít: csak ne akkor mutassanak minket közelről, mikor Deant bámulom. Mert az nagyon gáz lenne. Egyből rájönne, hogy vele kapcsolatban valami nem stimmel, és akkor kérdezősködne, hogy miért bámultam így. Reménykedek, reménykedek.

Most gördülünk ki. Integetünk, mosolygunk, és az arcunkat mutatják. Persze, természetesen pont akkor, mikor őt lesem. Gondoltam, éreztem. A fejemhez kapom a kezemet, és érzem, hogy fülig elpirultam. Az ujjaim között Deanre nézek, aki velem szemben ül. Engem figyel. Ne már. Most azonnal be tudnék rohanni a szobámba. A többiekre már nem is merek pillantani. Eltemetem az arcomból a kezemet, és a tévére szegezem a tekintetemet. Csak maradj nyugodt, talán nem vett észre semmi feltűnő dolgot – súgom magamnak. Mondjuk az egész fejem olyan lehet, mint egy paradicsom, de próbálok nem törődni vele.

Jön Snow elnök üdvözlete, majd pedig a visszavonulás, és vége. Már csak Caesar Flickermant lehet látni a borzalmas kék hajával és szemöldökével együtt, és társával, Claudius Templesmith-tel ,a mondhatjuk normális kinézetével. Effie elkezd tapsikolni, milyen jó volt, és hogy még ötvenszer végig tudná nézni. De jó neki. Celia és a másik stílustanácsadó, akinek még mindig nem tudom a nevét, összesugdolóznak. Dean most már Peetával cseveg, és csak én és Katniss ülünk szótlanul. Mondjak neki valamit? De mit? Nem tudom. Valamit pedig szóba kéne hoznom, mielőtt rákérdez a történtekre, mert már látom az arcán, hogy szívesen megemlítené.

- Holnap hánykor kell kelnem? – Jobbat nem is kérdezhettem volna. Nem baj, legalább ez is valami.

- Hát, kilencre kell lent lenni, úgyhogy olyan nyolc fél kilenc között. De majd úgyis felébresztelek.

- Ó, értem. Köszi – mosolyogva felelem.

Deannel elég sokszor egymásra pillantunk, mire én ugyanannyiszor elkapom a fejemet. Kezdek elég fáradt lenni, úgy döntök, inkább elmegyek aludni.

- Szerintem én most megyek aludni. Akkor majd holnap találkozunk. Jóéjszakát mindenkinek – kedvesen elköszönök tőlük.

- Jóéjszakát neked is, Myra! – szinte egyszerre viszontkívánják.

Miközben a szobám felé baktatok, a holnapi napon jár az eszem, és Deanen. Ezer százalék, hogy kérdőre von, miért viselkedtem így az előbb. Nem akarok vele erről beszélni, olyan hülyén érzem magam. De valószínűleg lehetetlen lesz majd elkerülni azt a pillanatot.

Már vagy fél órája küszködök az alvással, de folyamatosan kattog az agyam. Pedig jó lenne aludni, mert akkor holnap tudnék figyelni mindenre. Imádni fogom az elkövetkezendő napokat. Nem, egyáltalán nem fogom szeretni. Haza akarok menni. A családomhoz, a rétre, és otthon akarok lenni a legjobb barátommal. De tudom, ez már soha nem fog megtörténni. A hazatérés még talán, de hogy Deannel, az kizárt. Belegondolni is rossz, ráadásul most könnyek borulnak a szememre. Így nem tudok elaludni, ezekkel a gondolatokkal nem. Pedig muszáj lesz, ha nem akarok álmatlannak és gyengének tűnni a fáradtságom miatt a kiképzésen. Gyerünk Myra, meg tudod csinálni, el tudsz aludni ilyen körülmények között. – próbálom bíztatni magam, de nem sikerül. Feladom.