2015. december 24., csütörtök

44. fejezet - első rész

Kedves Olvasók!
Régóta nem jelentkeztem ismét, de egy ideje elkészült az oldal új designja, remélem, elnyeri a tetszéseteket. Valamint a fejezet címéről annyi, hogy még nem sikerült befejeznem az újonnan érkezőt... Azonban annyira sajnálom, hogy gondoltam kettészedem, és megmutatom nektek azt a részét, ami már készen van, hogy addig se maradjatok olvasnivaló nélkül a téli szünetben. Remélem, örültök neki, s ezúton szeretnék Nektek kellemes ünnepeket és jó olvasást kívánni! :) Véleményeket pedig szívesen várok mint a designnal, mint a fél fejezettel kapcsolatban. :) Ölelés. <3

A Kettes srác vár. De mire?! Itt vagyok előtte nem messze, ennyi idő alatt már ideért volna.
Dobócsillagot vet felém nagy erőbedobással, viszont szerencsémre időben észreveszem, így van időm lehajolni. Ez közel volt, éreztem, ahogy elsuhan felettem a Bőségszarunak csapódva.
A fiú kilencven fokos fordul, méghozzá abba az irányba, ahonnan egy másik Kiválasztott fut erre, a Hetes lány. Eldob még egy dobócsillagot – hány lehet még neki? –, ami precíz pontossággal ér célba; a lány lábába fúródik, aki hanyatt esik szétterülve a fűben combját szorongatva. Nincs sok ideje hátra.
Ekkor a fiú újra velem néz farkasszemet, át akar ugorni, de tudja, képtelen akkora lendületet venni, viszont nem adja fel, újabb halálos fegyvert hajít felém.
Nem figyeltem eléggé. A felkaromat súrolja, amelynek érintési pontjától szörnyű fájdalom terjed szét a testemben. A csomagot kiejtem a kezemből, aminek már úgyis mindegy, s egy kis ordibálás szakad ki a torkomon, melyre Dean azonnal idenéz, azzal némi előnyt szerezve Caranak.
- Myra! – kiáltja két csapás között. Háttal áll nekem körülbelül 10 méterre odébb, próbálja a lépteit felém szedni, de ellenfele tudja, mire készül. Ráadásul élvezi is a helyzetet.
Az én ellenségem időközben elrugaszkodott a földtől kis nekifutással, pillanatok kérdése, míg mellettem terem engem a halálba küldve.
Félek, igen, ki merem mondani, hogy félek, sőt, rettegek. Gyenge vagyok a Hivatásoshoz képest, az nem kérdés... Az esélyem vele szemben nulla, azonban egy tizedmásodpercre elgondolkozok azon, hogyha meg sem védem magam, megbánom majd. És ha küzdök – már amennyire tudok, legalább megpróbáltam, és nem vesztesként hullok el a csatában. Az ő szemében igen, de a sajátomban nem; némileg büszke lennék magamra, ahogy a szeretteim is.
Egy kést kap elő a zsebéből a fiú, ahogy én is azt tartok a kezemben.
- Hogy egyenlő eséllyel induljunk. Bár, mindketten tudjuk, mi lesz a végeredmény – szól magabiztosan. A nyelvét, ahogy koncentrál, kidugja egy-egy pillanatra, felém veti magát, a kését a hasam felé szúrja kinyújtott karokkal, azonban kifordulok előle, amin meglepődik, nem gondolta volna, hogy megúszom a harc első támadását. Kitartok, mint mondtam.
Hol lehet az utolsó Kiválasztott? Hiányzik még Sophie körzettársa. Biztos a közelben van, és a megfelelő alkalomra vár, hogy előbújhasson, azzal mindenkit leterítve maga körül. Vagy csak ő is retteg, hogy nem éli túl a napot.
A Kettes srác többször próbál megölni az elkövetkezendő percek alatt, de olyannyira összpontosítok, merre felé irányítja kését, hogy mindegyik alkalommal sikertelenül jár. Közben sokszor hallom, hogy Dean a nevemet kiabálja, gondolom megijed, hogy nem felelek. De úgy érzem, amibe jelen helyzetbe csöppentem, fontosabb, minthogy az ő nevét visszakiáltsam.
Egyszer sem próbálom a késemet beléállítani, mert tudom, csak kihasználná gyengeségemet, főleg, hogy a bal vállam megsérült. Még szerencse, hogy jobb kezes vagyok.
A nővérem, Jenna a Törvényszéken, mielőtt vonatunk száguldozó sebességgel suhant volna el a Kapitóliumba minket a viadalra felkészítve, azt mondta, az ember az eszével is tehet győzelemre szert. Nem kell minden taktikát és fegyverfogást ismernie ahhoz, hogy hazatérhessen. Most jövök rá, hogyan értette.
A rét széléről hatalmas kiáltás tör a levegőbe, pár másodperccel később ragadozó állatoké is csatlakozik hozzá.
Ellenfelem tekintetét a hang irányába emeli, mely lehetőséget ad nekem, hogy Jenna gondolatát felhasználhassam: Közelebb lépek, a késemet tartó kezemet kinyújtom küzdőtársam felé, s az éles eszközt mellkasa alá a húsába mélyesztem. Csak ezután vetek pillantást a menekülő kiválasztott felé, aki rettegve szalad a Bőségszaruhoz. A Négyes fiú az.
Őt két behemót nagy, szürke bundájú tigris-féle állat üldözi, melyeknek mancsai akkorák lehetnek, mint a fejem. Testük háromszor nagyobb, mint egy emberé, éles fogaik egy pillanat alatt átharapják az ember nyakát. Nem szívesen kerülnék szembe velük.
Dean és Cara futnak, hogy átugorják a patakot, a Hetes lány már beletörődött, hogy nemsokára életét veszti.
A Hivatásos mellettem a földre rogy, miközben igyekszik kihúzni a kést a testéből, azonban nem tudja, mert sikerült túl mélyre szúrnom, ráadásul egyre jobban gyengül. Az élet fokozatosan száll ki belőle, amit egy ágyúdörrenés jelez.
Mit tettem? Megöltem. Nem, nem ölhettem meg! Megesküdtem, hogy kizárt, hogy én gyilkoljak... Nem akartam olyan lenni, mint amilyen ő volt, mert így már nem különbözök tőle, semmiben sem. Én sosem akartam ezt. Sosem akartam olyan lenni, amilyet a Kapitólium elvár. Átfaragtak. Hiába ébredtem rá pár dologra az ittlétem alatt, hiába lettem erősebb személyiség, ha annak már értelme sincs azzal, hogy egy vérző fiú fekszik előttem, akivel én végeztem. Szemei rajtam állapodnak meg, ami az őrületbe kerget. Kezemet arcom elé emelem; nem borítja vörös folyadék.
- Myra! – ordít Dean hosszú idő kihagyásával, mikor éppen mellém ugrik. Üreges szemekkel bámulok még mindig magam elé. – Figyelj már ide! – ráz ki a sokkolt állapotból, mikor hozzám ér.
Káosz tombol körülöttem.
- Ezt fogd meg! – utasít, és a kését a kezembe nyomja. Képes lennék újra eltalálni vele valakit?
Minden kiválasztott egyszerre dobja fegyverét a vérengző állatok felé. Lándzsák, kések repkednek a levegőben. Dean kihúzza az én tőrömet a Kettes srác élettelen testéből, amin csillog a vér, majd ő is eltalálja vele az egyik mutáns tigrist, amely földre esik a másikkal együtt.
Egy pillanatra azt hiszem, mi, gyerekek, akiket a főváros lakói ugyanarra a kegyetlen sorsra szántak, összetartunk, azonban felszívódik belőlem ez a gondolat, mikor rájövök, ez csak azért történt így, hogy mindenki a saját bőrét mentse, és első körben ehhez ki kellett iktatni a fenevadakat. Utána folytatódik a harc, mintha sosem maradt volna félbe.
- Bújj el! – parancsolja Dean, de feleslegesen, mert itt már nem lehet hova. Győzelemre éhes kiválasztottak mindenhol, akik ellenfelet keresnek maguknak.

iáHiáNégyen maradtunk összesen. Pár hét alatt húsz fiatal vesztette életét a Játékmestereknek köszönhetően… És még hárman meghalnak. Vajon ezek után köztük leszek? Vagy Dean? Megérdemlem a halált, amiért öltem? Vagy esetleg épp azért kell nyernem, hogy együtt éljek tettem bűntudatával?

5 megjegyzés:

  1. Sziia!
    A design és a fejezet is nagyon jól sikerült. Imádom mindkettőt. Kíváncsian várom a folytatást. :)

    Viki^^ :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Viki!
      Nagyon örülök neki, hogy elnyerte a tetszésedet, igyekszem, ahogy a folytatással is, komolyan! Köszönőm, hogy írtál!

      Puszil,
      Leia

      Törlés
  2. Drága Leia!
    Már a chatben is írtam neked egy viszonylag hosszú dumát, de úgy voltam vele, hogy ide is írnom kell.
    Szóval tényleg nem tudom emlékszel-e rám. Még valóban a blogod kezdeténél olvastalak és kommenteltem neked. Azóta valahogy eltűntem, amit nagyon sajnálok. De most itt vagyok és újra olvastam az egész történetet. Egyszerűen imádom Myra és Dean kapcsolatát és előre is félek mi lesz velük. Nagyon tetszenek a leíróbb részek és egyszerűen fantasztikusan fogalmazol. Ígérem itt maradok a blogod zárásáig és nem szabadulsz a kommentjeimtől sem. Folyamatosan boldogítani foglak velük. Sőt még a chaten is zaklatni foglak.
    Sok sikert a továbbiakban. Utólag is Boldog Karácsonyt és előre is Boldog új évet!
    Sokszor ölel egy régi-új olvasód:
    Reni Everdeen :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Reni Everdeen!
      Igen, láttam, és igen, emlékszem is Rád, Te voltál az első kommentelőm.:)
      Nagyon örülök, hogy visszatértél, és örülök, hogy ennyire szereteted Myra és Dean történetét. Feldobod a napjaimat! És további kommentárjaiddal is fogod.
      Köszönöm, Neked is, és Boldog új évet!

      Ölel és puszil,
      Leia <3

      Törlés
  3. Szia Leia! Uramatyam, most írok először commentet neked, de attol tartok ez lesz az utolsó is hiszen ha jol latom nincs tobb resz. Elkeseredtem, mar annyira beleéltem magam a történetbe. :(
    Nem folytatod? Nagyon jol írsz, édemes lenne befejezned!
    Mégegyszer: Elképesztően jol írsz, bár kicsit sok az átfedés az eredeti sztorival nekem nagyon tetszik. Remelem folytatod. Puszil egyik olvasód!

    VálaszTörlés