6. fejezet

Sziasztok! Köszönöm az eddigi pipákat, kommenteket, aranyosak vagytok. És, a várva várt tavasz is megérkezett, az új fejezettel. :3
Kellemes olvasást! <3

Verejtékben úszva ébredek fel. Újra rémálom gyötört. És most nincs itt Jenna, aki velem aludhasson és megnyugtasson.

Felkelek az ágyból, aztán letusolok. Elképesztő, hogy mennyi funkció található egy ilyen zuhanyzón. Zene, masszázs, tusfürdő, és még sorolhatnám. Otthon meg a kis kádban olyan vízben fürdünk, ami éppen van. Nem számít, ha túl hideg. Mondjuk, én bírom a hideg vizet.

Össze-vissza nyomogatom a gombokat, mindent ki akarok próbálni. De elég hamar úgy döntök, hogy abbahagyom, mielőtt tökre tenném, és a családommal kifizettetnék a kárt, amit okoztam.

Gyorsan megtörülközöm, majd a nagy sötétbarna színű szekrényből kiveszek egy fekete hosszúnadrágot, és egy hozzá illő kék pólót. Mivel most nem mostam hajat, lófarokba kötöm. A nyitóünnepségre való felkészülésen úgyis tetőtől talpig rendbe szednek.

Kikóválygok az étkezőbe. Még egy kicsit álmos vagyok, de a rémálmaim miatt úgy sem tudnék tovább aludni.

Elég kora lehet, mivel eddig csak én vagyok itt. Azonban a reggeli már a svédasztalon van, úgyhogy ki is válogatom, mit eszek. Eperlekváros kalácsot választok, és melléje citromos teát iszom. Nagyon finom.

Hangot hallok az ajtó felől. Katniss az. Biztos ő sem tud tovább aludni.

- Jó reggelt! – köszönök neki, miközben a lágy tésztájú kalácsot majszolom.

- Neked is jó reggelt! – viszont kívánja, melléje még jó étvágyat is kíván. Leül a mellettem lévő székre, és önt magának egy kis teát.

Irigylem őt a bátorsága miatt. Sosem fél semmitől, és még az erdőbe is ki mer menni vadászni. Na, azaz a hely, ahova mindig is féltem átsurrogni, pedig közvetlenül a rét mellett van, egy kerítéssel elválasztva, aminek elméletileg árammal kéne működnie, de sosem szokták bekapcsolni. Ezt onnan tudom, mert az egyik nap, nyáron, láttam, ahogy Katniss átbújik a kerítés alatt, és a sűrű fákkal teli erdő közepébe fut. Ő nem vett észre engem, a sok fű eltakart. De én teljesen biztos vagyok benne, hogy ő volt az. Felismerem az oldalra kötött barna befont haját, mindenki felismeri.

- Megnéztétek tegnap este az Aratásokat? – töröm meg a csendet érdeklődve.

- Igen, megnéztük. És hát elég erős a mezőny. Sok az önkéntes. – Na, szuper. Az mindig rosszat jelent. Általában az emberek azért jelentkeznek önként, mert bíznak az erejükben és a tudásukban, ebből kifolyólag úgy gondolják, képesek győzni az Éhezők Viadalán. Persze a többség meghal.

- Ha befejeztem a reggelit, én is megnézem. Jó lenne tisztába lennem az ellenfeleimmel. – Igazából nem nagyon érdekelnek, úgysem ismerem őket, és úgyis az lesz az első feladatuk, hogy megöljenek engem, mint a leggyengébb láncszemet.

- Rendben van. – Bólint a válaszomra.

- Katniss, kérdezhetek valamit? – Ekkor már befejezem az evést.

- Persze – nyugodt hanggal feleli.

- Van legalább egy kicsi esélyem a győzelemre, ha szinte semmihez sem értek? – Érdekel a véleménye. Mivel a mentorom, őszinte választ várok el tőle.

- Hát, nem is tudom. A többiekről még nem tudni semmit, hogy mégis hogy bánnak a fegyverekkel, és a kiképzésen rólad is kiderülhet egy s más, ami a tudásod mellett nagy előny. De szurkolok neked, és bízok benne, hogy kitartasz a végsőkig.  – Választ a kérdésemre nagyon nem kaptam, de legalább valami bíztatót tudott mondani.

- Azért köszi – fél mosollyal válaszolom. – Akkor én megyek, megkukkantom az Aratásokat. – Felállok a székből, és a tévéfülke felé veszem az irányt.

Helyet foglalok az egyik kényelmes fotelban, és bekapcsolom a tévét. Az Első Körzettel kezdődik. Természetesen mindkét kiválasztott jól néz ki, magabiztosak, tipikus Hivatásosak. Ugyanez mondható el a következő két körzetre is. Mindannyian önként jelentkeznek, és nem szimpatikusak. Veszélyesek. A Negyedik körzetbeliek már nem önkéntesek, őket a sors sodorta erre az útra. Az Ötödik, Hatodik és Hetedik körzet kiválasztottjai gyengének tűnnek. Mindannyian tizenöt év körüliek lehetnek, míg az előzőek már tizenhat fölött. A Nyolcadik körzettől a Tizenegyedikig vegyes az életkor, viszont tőlük is van két önkéntes. A fiatalabbak kevesen vannak, ebben az évben az idősebbekké a tér. Csak saccolni tudom az életkorokat, de vannak, akiknél teljesen nyilvánvaló. Egypáraknál pedig már a tekintetük félelmet keltő. És most jövünk mi. Először én, majd Dean. Elképesztő, hogy néztem ki. Borzalmasan. Amilyen szerényen kivánszorogtam a pódiumra, és ahogy keservesen néztem a tömegre... Legszívesebben kitörölném az emlékezetemből azokat a perceket. Dean következik. Ő már valamivel jobban néz ki nálam, sőt. Rajta nem látszik a félelem. Így visszagondolva, nem is tűnt fel, mennyire határozott volt. Valószínűleg teljesen el voltam foglalva a gondolataimmal.

- Szoros a mezőny, mi? – egy férfihangra leszek figyelmes a hátam mögül. Ki más, mint Dean. Biztos egész végig ott állt az ajtóban.

- Hát igen, sajnos. De Katniss már felkészített rá. Elmondta, hogy sok az önként jelentkező.

Dean közelebb lép hozzám, majd leül a velem szemben lévő fotelba. Egy darabig szótlanul ülünk egymással szemben, miközben sokszor a földre pillantok. Nem is tudom, mit mondjak neki.

- Este benéztem hozzád, meg akartam tőled kérdezni, hogy kijössz-e megnézni az Aratásokat. Csak aztán már aludtál, és gondoltam nem ébresztelek fel. – Dean gondolt rám, és be is jött hozzám. Ez most jól esik. Jó, igaz, nem nagyon volt kedvem velük beszélgetni, de neki legalább lett volna.

- Elég fáradt voltam, hamar el is aludtam. – Ekkor már egymás szemébe nézünk. – Mi történt még az este? – érdeklődök.

- Semmi érdekes nem volt, vacsoráztunk, ugye az Aratásokat néztük meg, más nem történt. Utána már én is mentem aludni.

- Ó, értem. Akkor nem történt semmi eget rengető dolog, amiből kimaradtam volna.

- Nem – mosolyogva válaszolja. Olyan jó végre vele beszélgetni. Most már muszáj valamit mondanom neki kettőnkkel kapcsolatban, nem halaszthatjuk el a végsőkig.

- Dean, annyira sajnálom, hogy így alakult ez az egész. Én... én nem is tudom, hogy fogom átvészelni ezeket a napokat. – Érzem, ahogy kezdek elérzékenyülni. Maradj erős, Myra, súgom magamnak.

- Erre én sem számítottam. Oké, gondoltam, hogy ez is megeshet, de nem vettem nagyon számításba. Én is ugyanúgy sajnálom, hogy megtörtént. Myra, ígérd meg nekem, hogy sosem fogod feladni, és mindent megteszel, hogy győzz. – Sétál felém, mire én is felállok. Nem tudom megígérni neki, hiszem ő jobb nálam, és tényleg nagyon szoros a mezőny. Nem tudom, mégis mit válaszoljak.

- Dean... Megígérném neked, de ez így nagyon nehéz. Hogy te is ott leszel. Mert ha én ezt megfogadom, akkor a halálod le van pecsételve.

- Nem érdekel, Myra. Én csak azt akarom, hogy valamelyikünknek sikerüljön. És az a valaki te legyél. Fontos vagy számomra, kérlek, ígérd meg. – Közvetlenül velem szemben áll, és a szemembe néz.

- Jó... megígérem. De nem szívesen. – Megölelem, és így állunk percekig. Milyen jó lenne, ha most megállíthatnám az időt és örökké így maradhatnánk, a viadalt elkerülve. Ugyanúgy, mint mielőtt kihúztak minket.

Váratlanul Effie topog be a szobába, hogy készüljünk, mert mindjárt megérkezünk. Teljesen fel van pörögve, és nem nagyon foglalkozik azzal, hogy perpillanat nincs sok kedvünk ehhez a nagy felhajtáshoz. De ha ő ezt akarja, akkor mennünk kell.

Kilépek az ölelésből, majd az ablak elé állok. Gyönyörű. Hatalmas, ezüstön csillogó épületek a végtelenségig elterülve. Olyan magasba felnyúlnak, hogy szinte a felhőket súrolják. Szép... de egyben szörnyű is.

Már látom az állomást. Gyorsan bemegyek még a szobámba, és a tükör elé vetem magam. Deannek nem is szóltam egy szót sem, biztosan értetlenül áll a helyén, hogy hova rohanhattam. A hajamra nézek, és úgy döntök, inkább kibontom. Úgy sokkal szebb. A ruhámmal nincs gond, igazából ezt találtam a fiókban, nem nagyon volt sok választék a stílusom terén. 

Kifutok a többiekhez. Dean Peetával beszélget, ezért úgy döntök, oda lépek Katniss mellé.

- Szép vagy! – bókol nekem Katniss, és mosolyog melléje.

- Köszönöm szépen – válaszolom kicsit szégyenlősen.

Pár perc és a hatalmas nagy tömeg között fogjuk találni magunkat. Effie magyaráz, hogy mosolyogjunk, integessünk, mert ezek az emberek ezt szeretik. Pedig én legszívesebben beintenék nekik egyet. Nem szép dolog, tudom, de sokkal jobban esne. Ahogyan tudják élvezni a gyerekek halálát... Undorító. Persze biztosan vannak kivételek, de akkor sem tartoznék közéjük, semmi pénzért sem.

Érzem, ahogy megáll a vonat, és látom, ahogy az ajtó lassan kinyílódik. Megpillantom magam előtt a rengeteg kapitóliumi embert éljenezve. Nagy lélegzetet veszek.

Kezdődjék a színjáték.